TomorBarnabas


Tomor Barnabás

1987 körül édesapám miatt kezdett el érdekelni a zene, tőle kaptam az első basszusgitáromat 1989-ben. Ami a legjobban megérintett abban az időben, az a rock és a blues zene volt. A 90-es évektől nyitottam a progresszív zenék felé.

Az első meghatározó zenekarom a Dondem volt 1993-ban, amiben két évig játszottam. Közben egy év az Erkel Gyula Állami Zeneiskola jazz basszusgitár szakán Glaser Péternél. 1995-től kisebb-nagyobb szünetekkel játszottam zenekarokban, ebben az időben a figyelmem még jobban a jazz felé fordult. 2000-től négy évig jártam a Pomázi Állami Zeneiskola jazz basszusgitár szakára Frey Györgyhöz. Közben alkalmi formációk, rendszeres zeneiskolai fellépések különböző felállásban. 2002-től sok féle zenésszel játszottam, ezek voltak a próbálkozás évei, ekkor kezdett megerősödni a saját hangzásvilágom.

A 2000-es évek közepén jöttek az első saját szerzemények. Elhatároztam, hogy összehozok egy zenekart. 2007-től zenélek együtt Rónai Zsoltival, később bemutatott Molnár Daninak; úgy éreztem velük elkezdődött valami. 2008 tavaszán egy erdélyi két állomásos koncert kapcsán összeálltunk páran Blues Progressive néven, ez már a saját zenekar előszele volt. A formáció tagja volt többek közt Tettamanti Tomi is. Visszafelé a buszban megalakítottam a Bass Loco-t Danival és Tomival.

RÖVID BIO:

Tomor Barnabás 1993-ban rövid ideig az Erkel Gyula Állami Zeneiskola jazz-basszusgitár szakára járt Glaser Péterhez, és még ebben az évben szerezte meg első zenekari tapasztalatait meghatározó zenekarában. 1995-től kisebb-nagyobb szünetekkel játszik zenekarokban, ebben az időben a figyelme még jobban a jazz felé fordult. 2000-től négy évig járt a Pomázi Állami Zeneiskola jazz-basszusgitár szakára Frey Györgyhöz. 2008-ban alapítja meg saját zenekarát a Bass Loco-t és azóta állandó szereplője a budapesti underground jazz életnek. Jelenlegi zenekarai: Bass Loco, Tomor Barnabás Trió, Kardos-Tomor-Molnár Trió, Hendrix Project, Harakyru Band, Fekete Jenő Trió.

ZENEKAROK:

(2008-) Bass Loco (jazz-rock)

(2010-) Tomor Barnabás Trió (jazz-rock)

(2011-) Kardos-Tomor-Molnár Trió (jazz-folk)

(2013-) Hendrix Project

(2013-) Harakyru Band (cover band)

(2013-2015) Khamsa Tribe (word music)

(2014-) Fekete Jenő Trió (blues)

(2017-) Face of Bass


Koncertek

  • 21:00 Hunnia Bisztró    1054 Budapest, Bank u. 5.
  • 21:00 Lámpás    1074 Budapest, Dob u. 15.
  • 20:00 Nyakas Jazz Klub    2072 Zsámbék, Etyeki u. 2.
  • 20:00 Csabai Csípős Blues Klub    5600 Békéscsaba, Szabolcs u. 49.,
  • 20:00 Tűzkert Étterem    8237 Tihany, Batthyany u. 15.
  • 19:00 Magyar Rádió Márványterme    1088 Budapest, Pollack Mihály tér 8-10.